Markáns áll, széles váll, formás hátsó. Vannak nők, akiket leginkább egy izmos test látványa hoz lázba. Mások a lágy, szinte lányosan bájos karaktert kedvelik. Vagy pedig a külcsín helyett (vagy inkább mellett?) olyan tulajdonságokra összpontosítanak...

.. mint a humorérzék, a megbízhatóság vagy a határozottság. Mégis melyek az álompasi legfontosabb ismérvei? Kit találunk szexinek, és miért?

Dédnagyanyám kézzel írt süteményeskönyvére bukkantam a minap. A diótorta és marcipánszelet receptje között fekete-fehér fényképet találtam, rajta a kor ünnepelt művésze – nem árulom el a nevét. Nos, színészi teljesítménye alapján én is csodálom őt, de semmiképpen sem osztom, mi több, értetlenül szemlélem nőrokonom egykori önfeledt rajongását (melyet bizonyít a kép hátoldalán olvasható érzelmes versike) a szerintem köpcös, kövérkés, kopaszodó férfiért.

Kíváncsi lennék ugyanakkor, hogyan véleményezték volna dédanyáink az ezredforduló ünnepelt szépfiúit: David Beckhamet, Brad Pittet vagy Orlando Bloomot. Valószínűleg elképedtek volna a lányos-bájos (vannak nők azért ma is, akik szerint „nyálas”) pasik divatján. Érdekes, hogy néhány év alatt mennyit lágyult a divat. Emlékeznek a nyolcvanas évek sztárjaira? Mint férfi Mad Max, akarom mondani, Mel Gibson volt a nyerő, a People magazin olvasóinak szavazatai alapján mindenesetre őt kiáltotta ki a világ legszexisebb férfijának. (Állítom, hogy a keleti blokkban Sandokánnak, Matula felügyelőnek és Gojko Mitic „Winnetounak”, az álmatag Surdáról már nem is beszélve, több rajongója volt, mint Mad Maxnek, de mi kimaradtunk a voksolásból ugyebár.)

A kilencvenes években is megszavaztatta olvasóit a People, és micsoda meglepetés: az acéltekintetű, csupaizom, rettenthetetlen hőstípust lekörözte a szép, őzikeszemű, romantikus szerepeiben olykor emlékezetesen könnyező srác, Johnny Depp. Hogy egy újabb évtized múltán átadja a stafétabotot az új férfiidolnak: Jude Law-nak, aki (horpadt mellkasa felett) pajkos mosolyt visel. Állítólag nemcsak a mozirajongók aktuális kedvence, kolléganői is odavannak érte, Nicole Kidman és Susan Sarandon egyenesen imádja, lelkesen áradoznak az interjúkban Jude elbűvölő jószívűségéről és éles eszéről, amelyek talán csak a kiváltságosok erényei arrafelé. 

A macsóság kiment a divatból?

És a nyugati világ egyre öntudatosabb, talpraesettebb és magányosabb asszonyai már nem a klasszikus férfiideált: a kemény, határozott vezéregyéniséget, az erős, gyámolító, döntéshozó apapótlékot favorizálják, hanem a kedves, megértő, az egész napi robot után őket relaxáló talpmasszásban (és egyéb gyengédségekben) részesítő pajtást?

Nos, a szuperhímek fellélegezhetnek: természetesen vannak ma is megrögzött hódolói a férfias formáknak, a trapézalakú hát, az izmos kar, a széles, fekete borostával borított ragadozó állkapocs még mindig lenyűgözi a nők nagy részét. (Ha nem így lenne, akkor Russell Crowe „Gladiátor”, Colin Farrell „Nagy Sándor” vagy George Clooney „Ross doki” elmehetne nyugdíjba.) Egyszerűen csak arról van szó, hogy olyan férfi is nyerő lehet manapság a hódítási versenyben, aki korábban a „futottak még” kategóriába sorolódott.

Mert tegyük föl, hogy nem nőtt magasra, nincs kockahasa, fatörzs combja és bikanyaka, de mondjuk, pazar étket főz a randira szíve hölgyének, és az asztalnál kóstolót ad remek humorérzékéből is: a vendég biztosan el lesz kápráztatva a vacsorától, legalább annyira, mintha egy ígéretesen kigyúrt félisten pózolt volna neki egész este egy mirelit pizza felett. 

Fontosabb a belbecs?

Hát az attól függ, mit sugallnak éppen az ösztöneink, a józan eszünk – meg az anyukánk és a barátnőink. Egy bakfis valószínűleg szóba sem áll a kedves, helyes, rendes szomszéd fiúval, mert akárcsak az osztálytársnői, ő is Robbie Williamsbe, a nagy széltoló hírében álló énekesbe szerelmes, és a nyolcadikos Gyulával is csak azért jár egy hetet, mert egy bizonyos szögből nézve kicsit emlékeztet (különösen az orra) a bálványéra.

Ugyanez a lány húszévesen nevet gyerekesrajongásán, és nem is érti, mi tetszett neki annak idején azon a gumiarcú fickón. Ez idő tájt különben egy kissé ápolatlan, topisan öltöző, de lánglelkű költőfélével jár, de titokban (tán magának se vallja be) erősen vonzódik az okos, szellemes, ám kissé hajlott hátú negyvenes tanárához, a szomszédos építkezésen dolgozó, szutykos, ám atlétatestű segédmunkáshoz, és ha úgy alakulna, Bono, a U2 énekese tisztességtelen ajánlatát se utasítaná vissza.

Aztán megint eltelik néhány év, és a lány lepődik meg legjobban, amikor beleszeret a kedves, helyes, rendes szomszéd fiúba, akarom mondani, férfiba, mert ő sem fogszabályzós kamasz immár. És bár még mindig szexinek találja a költőt, a tanárt, a segédmunkást és a zenészt, már a szomszéd fiú is kedvére (meg a rokonság kedvére) való, sőt feleségül nagy valószínűség szerint (ideális esetben) hozzá megy.