Van, aki egy igéző szempár láttán leblokkol, akad, aki füllent vagy felpörög, hogy célhoz érjen. A szerelem olykor kiszámíthatatlan reakciókat idéz elő a férfiemberből. Vajon tudják-e, mire van szüksége a nőnek, és ha igen, adott pillanatban élnek is a lehetőséggel?

Erről beszélgetett a tizenöt éve házas Hevesi Tamás popénekes, a pár napja vőlegény Harsányi Levente, a Rádió 1 műsorvezetője és a függetlenségét vadul őrző kollégánk, Virág Márton.

V. M.:Szorongó középiskolásként azon vacilláltam, hogy az osztálybulira menjek-e, vagy inkább a vele egy időben megrendezett maratoni futóversenyre. Szégyen a futás, és fárasztó, ezért a bulit választottam, de csak ültem a sarokban, és néztem a csodaszép Ildit, ahogy rokizott az osztályfőnökkel, Gyula bácsival. Elkeseredésemben kitaláltam, hogy ezentúl én leszek a titokzatos, a csöndes fiú. Aztán amikor Ildi a dübörgő zenét túlharsogva kérdezni próbált tőlem valamit, csak bölcsen mosolyogtam, és csóváltam a fejem, de fogadalmamhoz híven nem szóltam egy mukkot sem. Könnyen ment, ugyanis semmit nem hallottam. Talán nem meglepő: nem jött be a titokzatos fiú szerep, pedig utólag megtudtam, hogy akkor Ildi le akart ülni mellém.

H. L.:Igazán nem kapkodtam el, már huszonhét éves voltam, mikor először szerelmes lettem. Nyilván csak akkorra komolyodtam meg az igazi kapcsolatra. Addig is voltak barátnőim, de nem kötődtem hozzájuk érzelmileg. Az első kapcsolatomban viszont – úgy érzem – nagyon sokat segített az őszinteségem és a humorom.

H. T.: Tizennégy évesen a harkányi strandon megismerkedtem a nálam két évvel idősebb Tündével. A cél érdekében lódítottam kicsit, és eltüntettem a közöttünk lévő különbséget, szóval felfelé kerekítettem a koromat. Nagyon szép álmokat szőttünk, már elterveztük a közös jövőt is. Később, mint kiderült, Tünde megtudta, hogy nem vagyok tizenhat éves, de elnézte nekem a bocsánatos lódítást. Mindvégig hallgatott róla, hogy ne hozzon engem kellemetlen helyzetbe. Hogy miért ért mégis véget ez a szerelem? Hát a távolság miatt. Én Gyulán laktam, ő pedig Pesten. Aztán megnősültem, és akárcsak a kapcsolatunk kezdetén, most is írok dalokat a feleségemnek. Amit ő – ha a rádióból szól, vagy egy koncerten elénekelem neki – meghatódva hallgat, olykor meg is könnyez. Nem mondok újat, de attól még tény, hogy apró meglepetésekkel pici ünnepeket lehet varázsolni a hétköznapokon is.

V. M.:Levente, te nemrég eljegyezted magad Zitával, hogy érzed, neki mire van szüksége belőled?

H. L.:Van egy régi CIA-s mondás: ha van kétely, akkor nincs kétely. Nálam nem volt kétely, ahogy Zitára néztem, abban a pillanatban tudtam, hogy mit kell tennem. Leginkább a humoromra van szüksége, de szerintem ez igaz lehet általában mások kapcsolataira is. Mondják is, ha egy férfi egy fokkkal szebb az ördögnél, az már legalább fél siker. Én azt vallom: ha képes vagyok megnevettetni a másikat, az szintén fél siker. Mert lehet valaki szép arcú, szép testű, meg alhastájékon nagyon kemény, ha nem jó fej, akkor megy a levesbe. Egyébként pedig nem szeretem a szerepjátékot, őszintén kinyilvánítom az érzelmeimet, pedig nem biztos, hogy ez mindig jó. Tapasztalatom szerint a lányok többsége ilyenkor biztonságban érzi magát, amivel általában visszaél. Nem becsülik meg a partnert, persze ez felmerülhet a pasiknál is. Elvész a bizalom, és ez a kapcsolat rovására megy.